Tuesday, April 2, 2013

Dragomán György: A fehér király

Évek óta be akartam szerezni ezt a regényt (vagy inkább novellfüzért) és már nem is emlékeztem miről szól mikor végül hozzákezdtem, de ennek ellenére valami nagyon nagy dolgot vártam. Az első felében sorban jöttek a hatalomra jutott (vagy csak erősebb) primitív emberek kegyetlenkedései. Sok ilyen történet van különböző könyvekben és talán mégtöbb a valóságban, de ettől ez még egyáltalán nem kellemes olvasmány. Kb. a felétől lazult kicsit a kegyetlenkedések sora és itt már néhol a füljegyzetben említett humort is megtaláltam, sőt egy idő után a valószerű történetek kezdtek egyre inkább egyértelmű fantáziaszüleményekké válni. Azzal együtt, hogy innen volt kevésbé megviselő olvasmány valahogy kevésbé érdekessé is vált még akkor is, ha az első fele igazán kellemetlen volt a sok kegyetlenkedés miatt. Az utolsó pár oldalra aztán visszatért a sötét kiszolgáltatottság.

Számomra semmit nem tett hozzá a (valószínűleg élő beszédet imitáló) tagolás hiánya, helyenként szóismétlés és szándékos(nak tűnő) gyenge fogalmazás. Inkább csak zavaró volt amíg ki nem tudtam szűrni.

Fogok még próbálkozni Dragománnal, de biztos, hogy sokkal kisebb várakozással kezdek majd neki.

2.5/4

No comments: